Szeptember elején szakított velem a barátnőm. Nem volt nagy veszekedés, nem volt tányértörés vagy ordibálás. Csak annyit mondott: “Te már nem nevetsz”. És igaza volt. Az utóbbi fél évben annyit nyomott a meló meg a hitelek, hogy elfelejtettem, milyen az, amikor az ember nem a következő határidőt számolja. Kifizettem az albérletet, maradt vagy harmincezrem. Aztán eltűnt. Egyszerűen átment a nővéréhez, és másnap már ott se volt a fogkeféje a fürdőben.

Az első napokban csak feküdtem. Aztán elkezdtem netezni. Nem volt kedvem sehova menni, a haverok is kerültek, mert “jaj, szegény most szarul van”. Unalmamban beléptem egy régi játékos fórumra, ahol még évekkel ezelőtt regisztráltam. Valaki írt egy posztot a gyors pénzszerzés lehetőségeiről. Nem komolyan, inkább csak kíváncsiságból. Aztán egy linkre kattintva találtam egy oldalt, ahol minden egyszerűnek tűnt.

Megnyomtam a vavada bejelentkezés gombot, de persze előbb regisztrálni kellett. Nem voltam benne biztos, hogy akarom-e. De az este olyan volt, hogy a tévében semmi, a telefonomon semmi, a fejemben meg csak az a mondat: “Te már nem nevetsz.” Gondoltam, egy próbát megér. Ha elmegy tízezer, akkor se leszek szegényebb, mint most.

Másnap este történt a dolog. Addigra már belerázódtam. Este kilenc körül, egy doboz sör és egy zacskó sós perec társaságában újra megnyomtam a vavada bejelentkezés opciót. Már tudtam, merre kell kattintani. Bent hagytam az előző napi nyereményt – semmi nagyot, csak pár ezer forintot. De volt egy olyan érzésem, hogy most valami más lesz.

Elkezdtem egy olyan játékkal, ahol a szimbólumok között van egy tükör, egy gyűrű meg egy tarot kártya. Nem tudom a pontos nevét. A lényeg, hogy minden körben három vagy több tükör indított valami bónuszjátékot. Sokáig nem jött. Aztán a huszadik körben egyszer csak megállt az idő. Legalábbis úgy éreztem. A bónuszjátékban választhattam három zárt kártya közül. Az első mögött 1200 forint. A második mögött 3400. A harmadik mögött… egy újabb kártya. Aztán újabb. Végül valami tizenkét kártyát húztam fel, mire a játék véget ért. 18 600 forint. Csak úgy, a semmiből.

Felálltam. Vettem egy mély levegőt. Ez nem a szokásos apró nyeremény volt. Ez majdnem egy heti fizetés. Kivettem azonnal. De a szívem már nem hagyott nyugodni. Tudtam, hogy a vavada bejelentkezés mögött ott vár valami.

A harmadik nap volt a legnehezebb. Reggel kaptam egy SMS-t a banktól, hogy jövő héten esedékes a hitelrészlet. 44 000 forint. Pont annyi, amennyim sehol nem volt. A kártyámon lapos nullák. A hűtőben fél kiló rizs meg egy üveg majonéz. Bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, és azt mondtam tükörbe: “Ma nem játszol, mert nincs mivel.” De valami mégis odavitt a gép elé. Nem fizettem be semmit. Csak beírtam a vavada bejelentkezés adataimat, és megnéztem, van-e valami bónusz a régi játékosoknak. Nem volt.

Ekkor vettem elő a kártyámat. Azt a harminc valamennyi ezret, ami az albérlet után maradt. Nem az egészet. Csak ötezret. Azt mondtam, ha ezt elvesztem, másnap bejelentkezem egy gyárba. De ha nyerek… nem tudom, mit gondoltam. Talán azt, hogy mindegy.

Rulett asztalhoz ültem. Nem a gyors pörgetős játékokhoz, mert azokban sosem bízom. Azt tettem, amit az apám tanított régen: várd meg, míg háromszor egymás után ugyanaz a szín jön, aztán rakj az ellenkezőjére. Hülyeség, de aznap este működött. Először piros. Nyertem. Aztán újra piros. Nyertem. Aztán fekete. Nyertem. A negyedik körben megéreztem, hogy most a zöld nullát kellene. Fogalmam sincs, miért. Feltettem rá az összes addigi nyereményem, kétezret. És ott pattant meg a kis golyó… a 14-es mellett… a 7-es mellett… és bekúszott a 0-ba.

22 800 forint. Egyetlen kör. Ott ültem este tizenegykor, a hideg perecet rágcsálva, és a szemem előtt megjelent a bankszámlám egyenlege. Még mindig kevés volt. De most már nem 44, hanem 21 ezer hiányzott.

Nem akartam abbahagyni. De kivettem a nyereményt. Tudtam, hogy ha folytatom, másnap nulla leszek. Az a 22 ezer forint nem oldotta meg az életemet. De a bejelentkezés másnap reggel? Az más volt. Mert amikor felébredtem, és megláttam a telefont, nem a hiányzó pénz ugrott be először. Hanem az, hogy tegnap este, három kör alatt, én voltam az okosabb. Nem a gép. Nem a véletlen. Én.

Azóta lassan rendeződnek a dolgok. Találtam egy másik melót, nem fizet sokkal többet, de legalább nem gyűlölök bemenni. A barátnőm? Néha ír, hogy hogy vagyok. Nem válaszolok. De a vavada bejelentkezés minden este ott van a lehetőségek között. Nem nyomom meg. Csak tudom, hogy ha egyszer megint olyan este lenne, amikor minden összejön… akkor se. Mert nem a pénz számít. Hanem az, hogy egyszer, egy szar időszak közepén, nem hagytam, hogy elvigyen a padló.